Melyik adattároló a legjobb Önnek?

Végül is itt már elárultuk a megoldást. A rendszer elemeinek és a leggyakrabban használt programoknak nagyon jót tesz, ha a lehető leggyorsabban töltődhetnek be a memóriába, amivel a HDD azonnal ki is esett a versenyből. Egy 120-128 gigás SSD már húszezer forint alatt beszerezhető, és hihetetlenül felgyorsítja a rendszerindítást, különösen, ha az tucatnyi extra program startjával jár együtt. Ezek az SSD-k még hagyományos, 2.5 hüvelykes merevlemez-külsővel készülnek, és a SATA-csatlakozót használják, AHCI protokollal (váltáskor ne feledjük átállítani a BIOSban, ha szükséges), így a csúcssebességük a kapcsolat sávszélességének közelében tetőzik. Ez nagyjából a hagyományos csúcsmerevlemezek sebességének két-háromszorosa, azonban az SSD-k elérési ideje annyival alacsonyabb, hogy a sebességérzet sokkal lenyűgözőbb lesz. Egyszerű netezős és irodai feladatokra ez a legjobb választás.

Azonban aki megengedheti magának anyagilag, és alaplapja képes kezelni – vagy megengedheti magának a cserét -, az még jobban jár egy NVMe protokollt használó M.2 csatolójú Aprócska SSD-vel. Írásban néha csak a hagyományos SSD-k teljesítményének duplájára képes egy NVMe modell, de olvasásban nem igazán adja négyszeres sebesség alá. Cserébe persze az ára is magasabb, nagyjából a duplája annak, amit egy SATA-meghajtóért kellene fizetnünk. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy léteznek M.2 formátumú, de AHCI protokollt használó tárolók is (helyspórolásra használható, ám a sebessége korlátozott), és PCI Express kártyára ültetett NVMe példányok is. Nem árt kétszer is ellenőrizni, milyen modellt választunk, és alaplapunk, valamint operációs rendszerünk képes-e ezt rendszerlemezként kezelni.

Ha adattárolásról van szó, rögtön változik a helyzet, hiszen akármilyen gyorsak is az SSD-k, a kapacitásuk évekig lényegesen alacsonyabb volt a merevlemezeknél, és sokkal többet kellett fizetnünk minden egyes gigabájtért. A helyzet annyiban változott, hogy már SSD-ből is találunk óriási kapacitásút, akár négy terrabájt tárhellyel, csakhogy olyan árért, amiből egy komolyabb, játékra alkalmas számítógépet vennénk – vagy úgy tízszer akkora tárkapacitást merevlemezeken.
Igazából az adataink típusától és mennyiségétől függ, mi a legjobb megoldás. Pár száz fotót őriznénk, esetleg Spotify off-line zenegyűjteményt? Erre elég lesz, ha kicsit nagyobb rendszer SSD-t választunk. Különösen olyan noteszgépek esetében, ahol nem lehet több meghajtónk. Ha helyünk van, olcsóbb megoldás egy kis SSD, és kisebb merevlemezek valamelyike, hiszen az is általában egy terrabájtnyi helyet jelent, amiben elég sok a tartalék. Azonban, ha több száz-, vagy ezergigányi őszméretben őrzünk családi videókat, lemezképeket, vagy bármilyen más adatot, aminél a sebesség nem, csak a tárhely számít, egyértelmű, hogy sokkal jobban járunk a merevlemezzel. Egy 3-4 terrás meghajtó már elég megfizethető, és egyhamar nem fogyunk ki a helyből, hacsak nem 4k-s filmeket gyűjtünk. A modernebb HDD-k sebessége pedig elég nagyjából minden ilyesmire, egyedül professzionális képszerkesztőknek érdemes elgondolkodni az SSD használatán, de a fájlméretekre tekintettel inkább csak ideiglenes pufferként, mint adattárolóként.

A játékok egy olyan terület, amiben mindenkinek magának kell a képzeletbeli csúszkákkal eldöntenie, mennyire számít a sebesség, változatosság és a pénztárcája. A régebbi játékokhoz természetesen nem kérdés, a HDD is tökéletesen elég. Ahogy a modernebb független játékok esetében is, amik legfeljebb néhány százmegabájtosak, és nem több ezer mikro fájlból állnak. De már akár két,- háromgigányi helyet igénylő címeken is gyorsíthat egy SSD, a modern 20-50-80 gigás AAA címeken pedig több másodpercet nyerhetünk minden egyes töltési műveletnél. Többjátékos címeknél könnyen megeshet, hogy a különbség egy pálya betöltődésekor akár 15-20 másodperc is lehet az adathordozótól függően. Csakhogy pont ezek a méretek teszik nagyon költségessé, ha mindent SSD-ről indítanánk.
Ha csak egy játék van, ami igazán érdekel bennünket, és lassúnak érezzük a töltődési idők miatt (tehát nem Pasziánszról van szó), az általa igényelt mérettel megnövelt SSD rendszerlemez sokat dobhat a játékélményen. Amennyiben több címet váltogatnánk, akár naponta, de nem riadunk meg a logisztikai kihívástól, arra is alkalmas egy 250 GB-os (vagy egy második 120-250 gigás) modell, amivel elkirakásozhatunk. Azonban, ha például egy gyenge-közepes internetkapcsolat miatt nem szívesen töltenénk le újra és újra több tucat gigabájtot, egy mérete HDD-re lesz szükségünk, és némi türelemre.
 

Konkluzió

Az eddigiekből elég egyértelműen kiderült, hogy az adott nagyobb felhasználási területen belül a személyes preferenciánktól függ, hogy a posztra legalkalmasabb két meghajtó típusból melyiket érdemes választanunk. Ellenben ha győztest szeretnénk hirdetni, a SATA SSD lenne az. A sebessége általános célokra remek, erre alkalmas méretben megfizethető, és a kompatibilitásával sem lehet gond. Sőt, némelyik modellre a megfelelő boltban akár 5 év garanciát is adnak, ami jól mutatja, hogy már a használat okozta fáradástól és hibáktól is sokkal kevésbé kell tartanunk, mint a technológia megjelenésekor.